Általános szerződési feltételek

I. A Szolgáltató adatai:

Név: Inter-Product Kft.
Székhely: 9700 Szombathely, Szent Flórián krt. 2.
Adószám: 10350722-2-18
Cégjegyzékszám: 18-09-000179
Email cím: hello@mindfuck.hu

II. A szolgáltatás igénybe vevője, az igénybevétel feltételei

1. A szolgáltatás igénybe vevője (a továbbiakban: Megrendelő) minden olyan, 16 év feletti természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki számára a Szolgáltató által jelen szerződés keretében az információs társadalommal összefüggő, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Korm.rendelet”) alapján a távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával szolgáltatást nyújt. Szolgáltató és Megrendelő a továbbiakban együttesen”Szerződő Felek vagy Felek”.

2. Megrendelő a honlapon aktuálisan a Szolgáltató által kínált szolgáltatás igénybe vételével (a honlap használata során a regisztrációval, illetve a megrendeléssel) tudomásul veszi és elfogadja a jelen általános szerződési feltételekben foglalt valamennyi feltételt.

III. A szolgáltatás tárgya

A szolgáltatás tárgyát képezi valamennyi a honlapon aktuálisan található könyv, szolgáltatások illetve kapcsolódó termékek (a továbbiakban együttesen: „termék”). A termék megrendelését kizárólag elektronikus úton lehetséges leadni. A Szolgáltató egyéb módon, így különösen telefonon, faxon, e-mailen, levélben leadott megrendeléseket nem fogad el. Szolgáltató megtesz mindent annak érdekében, hogy a weboldalon a termékkel kapcsolatos adatok (így különösen a termék ára, elérhetősége, leírása, stb.) a lehető legpontosabbak legyenek. A nyilvánvalóan téves, rendszerhibából származó 0 vagy 1 Ft-os ár nem minősül ajánlattételre való felhívásnak, kivéve az akciók keretében meghirdetett ajándéktermékek. A termékek mellett feltüntetett képek illusztrációk. Az esetlegesen előforduló hibákért a Szolgáltató felelősségére a 45/2014. (II. 26.) kormányrendeletben és a Ptk.-ban rögzített rendelkezések irányadóak.

IV. Megrendelés

A megrendelés leadása regisztrációhoz kötött. A honlapon történő megrendelés esetén a megrendelt termékhez esetlegesen járó bónuszt a Szolgáltató térítésmentesen bocsátja a megrendelő rendelkezésére. A termékhez járó bónuszt Szolgáltató bármikor és bármilyen formában jogosult egyoldalúan – saját mérlegelése alapján – módosítani vagy akár megszüntetni. A termékek megrendelésekor Megrendelő az alábbi adatokat köteles a szolgáltatás teljesítéséhez rendelkezésre bocsátani: Személyes adatok: név (vezetéknév és keresztnév; e-mail cím; mobilszám annak érdekében, hogy szükség esetén a futár egyeztethessen a Megrendelővel) Számlázási adatok: Cégnév; számlázási cím (utca, házszám, város, irányítószám); Postázási adatok, amennyiben a postázási cím nem egyezik meg a számlázási címmel: utca, házszám, város, irányítószám.

A termék megrendelését követően a Megrendelő e-mailben visszaigazolást kap a megrendelés adatairól. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatónál a termék megrendelésére csak futárszolgálattal történő, készpénzes online fizetéses és utánvételes szállítás útján van lehetőség. Megrendelő személyes vagy egyéb módon történő átvételi lehetőséget jelenleg nem biztosít. A futárszolgálat díját az adott termékre vonatkozó aktuális ajánlat tartalmazza, melyet Megrendelő a termék vételárával együtt megfizetni. A termék megvásárlásról szóló ÁFÁ-s számlát Megrendelő elektronikusan vagy a termék mellé csomagolva kapja kézhez. Az árak forintban értendők, az Áfát tartalmazzák.

Szolgáltató mindenkori kézbesítő és logisztikai partnereiről Megrendelő az „Adatvédelmi nyilatkozat” menüpont alatt tájékozódhat. A rendeléseket a Szolgáltató a következő maximum 4 munkanapon belül dolgozza fel és adja át a futárnak, így általában a rendeléstől számított 4-6 munkanapon belül kerül a termék a Megrendelő részére leszállításra. Megrendelő a regisztrációkor megadott adatait a kiszállítás megkezdését megelőzően bármikor módosíthatja. A megrendelés interneten kötött, de nem aláírt szerződésnek minősül, melynek tartalma iktatásra, archiválásra kerül, és utólagosan az iktatási számon hozzáférhető, visszakereshető.

Ezen szerződés nyelve a magyar és Magyarország vonatkozó anyagi és eljárási jogszabályai irányadóak rá. A megvásárolni kívánt termék főbb jellemzőit a honlapon tartalmazza. A honlap és a termék téves értelmezéséből eredő károkért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A Szolgáltató a tőle telhető legnagyobb gondossággal kezeli a honlapon szereplő információkat, azonban azokban változás, elírás mindezek ellenére előfordulhat. Az adatbázisban szereplő esetleges hibákért, elírásokért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A Szolgáltató minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a megrendelt terméket a megrendelésben rögzített határidőn belül leszállítsa. Amennyiben a megrendelt termék nem áll rendelkezésre, a Szolgáltató erről haladéktalanul tájékoztatást küld a Megrendelő részére.

V. Elállás

Megrendelő indoklás nélkül elállhat a vásárlástól a kézhezvételtől (termék átvételétől) számított 14 napon belül. Megrendelő elállási jogát az erre vonatkozó egyértelmű írásbeli nyilatkozata útján, illetőleg a Korm. rendelet 2. számú mellékletében található nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja. Megrendelő elállási jogát továbbá a megrendelés visszaigazolásának (szerződés megkötésének napja) és a termék átvételének napja közötti időszakban is jogosult gyakorolni.

Szolgáltató köteles Megrendelő elállását követően haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a Megrendelő által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. Elállás esetén a vásárlót kizárólag a termék visszaküldésének költsége terheli. A termék vételárát és a szállítási költséget csak akkor áll Szolgáltató módjában visszatéríteni, ha a Megrendelő a terméket visszaszolgáltatta vagy kétséget kizáróan igazolta, hogy azt az elállási szándék bejelentésétől számított 14 napon belül visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot vesszük figyelembe. Szolgáltató elállás esetén a visszatérítendő összeget az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal azonos fizetési módot alkalmazva rendezi, kivéve, ha Megrendelő más fizetési mód alkalmazásához kifejezett belegyezését adta. Más visszatérítési mód alkalmazása esetén a Megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli.

Megrendelő a Szolgáltató hibás teljesítése esetén kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. Megrendelőt a Szolgáltatóval szemben az alábbi kellékszavatossági igények illetik meg: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Megrendelő által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Megrendelő köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, amennyiben Megrendelő igazolja, hogy a terméket a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Megrendelő köteles bizonyítani, hogy a Megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

VI. Felelősség

Szolgáltató kijelenti, hogy nem vállal felelősséget, – olyan működési hibáért esetén, amely meggátolja a Megrendelőt, hogy a Szolgáltató honlapjára belépjen, csatlakozzon vagy a megrendelését leadja, felelősséget nem vállal; – megrendelő számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása miatt felmerült esetleges károkért.

VII. Jogi nyilatkozat

A Mindfuck könyvek Dr. Petra Bock kizárólagos szellemi terméke, mely szerzői jogi védelem alatt áll. A Mindfuck könyvek vonatkozásában Dr. Petra Bock kiadója kizárólag a Inter-Product Kft. Szolgáltató részére biztosított felhasználási szerződést. Az Inter-Product Kft. ügyvezetőjének előzetes írásbeli engedélye nélkül a Mindfuck könyvek semmilyen formában nem használhatók fel (pl.: nyilvánosságra hozatal, terjesztés, másolás, többszörözés, stb.). Egyebekben a honlap tartalma – eltérő hivatkozás hiányában – a Szolgáltató szerzői és polgári jogi védelem alatt álló jogtulajdona.

A honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (pl. szöveg, kép, hang, videó, stb.) csak a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével használható fel. Mindazonáltal a másodközlésnek meg kell felelnie a mindenkor hatályos törvényi (így különösen, Ptk., Btk., a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv.) előírásoknak. A honlap bármely alkotóelemét, tartalmát akár egészben vagy részben történő – akár online, akár nyomtatott formában történő – reprodukálni és/vagy nyilvánosan közzétenni, továbbá egyéb módon felhasználni (így különösen: többszörözni, nyilvánosan vagy zárt adatbázisban felhasználni; adatokat megváltoztatni vagy eltérő célra felhasználni; stb.) kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehet. Mindazonáltal a Szolgáltató minden jogát fenntartja a honlap egésze vagy bármely részlete terjesztése és egyéb módon történő felhasználása tekintetében.

Tilos a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül a honlap vagy akár annak egy részletének vagy bármely alkotóelemének (pl.: termék, szolgáltatás) üzleti vagy egyéb célú átvétele, többszörözése, nyilvánosságra hozatala, átdolgozása, terjesztése, másolása vagy egyéb módon történő felhasználása. A Szolgáltató – az engedélyezett felhasználás feltételeit rögzítő – írásbeli hozzájárulása esetén a felhasználó köteles a szerző nevét, a kiadót, valamint a honlapot, mint forrást megjelölni. A Szolgáltató továbbá minden jogát fenntartja a honlapon található valamennyi termék megjelenítése, promótálása, terjesztése, illetve az esetlegesen kapcsolódó valamennyi szolgáltatás, valamint az általa jogszerűen használt domain-nevek és/vagy másodlagos domainek vonatkozásában. Tilos a honlap használatával, a termékek és/vagy szolgáltatások igénybevételével a forráskódok bármilyen módon történő visszafejtése, visszafordítása, valamint a felhasználói azonosítók és jelszavak tisztességtelen módon történő létesítése; bármely olyan alkalmazás használata, amellyel honlap vagy annak bármely része módosítható.

A szellemi alkotások, szerzői jogi jogsértések a vonatkozó törvényi (különösen: Ptk., Btk., szerzői jogi törvény) jogkövetkezményeket vonja maga után. Szolgáltató fenntartja a jogát arra, hogy jogainak és gazdasági érdekeinek védelme érdekében a jogsértések ellen – a jogsértő előzetese felszólítása nélkül – azonnal jogi úton fellépjen. Az előzőeken túlmenően a Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a honlap fentiekben történő jogsértő – Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül történő – használata, felhasználása esetén – közjegyzői tanúsítás útján igazolt – jogszerűtlenül felhasznált (pl.: másolt, többszörözött, nyilvánosságra hozott, stb.) oldalak vonatkozásában 100.000 Ft + ÁFA, azaz napi százezer forint valamint az általános forgalmi adó összegű kötbért állapítson meg és követeljen a jogsértővel szemben. Jogsértő a jogsértő magatartás tanúsításával – azaz a honlap egészének vagy egy részének jogszerűtlen felhasználásával – kifejezetten – magára nézve kötelezően alkalmazandó módon – elfogadja a jelen kötbér kikötési megállapodást. Jogsértő felhasználó a kötbéren túlmenően köteles a Szolgáltatónak a jogsértésből eredő egyéb kárait, költségeit megtéríteni.

VIII. Egyéb rendelkezések

A cookie, hírlevél és DM, továbbá az adatkezelés és feldolgozás vonatkozásában az Adatvédelmi Nyilatkozat előírásai az irányadóak. Szolgáltató nem vállal felelősséget a termékről írt kritikus vagy egyéb véleményekért, amelyek minden esetben az oldal látogatóinak álláspontját tükrözik. Mindazonáltal Szolgáltató jogosult a közízlést, Szolgáltató üzleti érdekeit vagy törvényt sértő vélemények, kijelentések – saját mérlegelése alapján történő – törlésére.

A megrendelő a megrendelésével kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken kérhet tájékoztatást, illetve jelentheti be panaszát az ügyfélszolgálat munkatársainál munkanapokon 9:00-16:00 között: hello@mindfuck.hu

A Szolgáltatóval szemben felmerülő vitás ügyek (fogyasztói jogvita) egyszerű, gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület: Budapesti Békéltető Testület; 1016 Budapest, Krisztina körút 99. III. emelet 310.; levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.:10. Felek a Békéltető Testület igénybevétele hiányában jogosultak a polgári perrendtartás vonatkozó rendelkezései szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt jogaikat, követeléseiket és a vitás kérdéseket érvényesíteni.

A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF-t egyoldalúan módosítani, amely módosítás a honlapon történő megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.

Szombathely, 2019. szeptember 12.

Pin It on Pinterest